Hát mit is mondjak.?! Haladunk az 1000.látogató felé*-* huhú:D Nyugodtan komizzatok, akár pozitívat, akár negatívat.Minden kritikát szívesen fogadok:) Iratkozzatok fel, ha tetszenek a részek:* Na, nem is húzom tovább az időt a hülyeségekkel.Jó olvasást.!
Az út nagyjából szótlanul telt.Mindketten a gondolatainkba merülve ücsörögtünk, egészen addig, amíg meg nem talált minket a jegyszedő, vagy mi.Na, hát mi úgy voltunk, hogy Glasgow-ban sosem vettünk jegyet, és el is felejtettük, hogy itt kéne...Szerencsére a jegyszedő 'jó fej' volt, de csak azért, mert megengedte, hogy Londonig maradjunk.Amúgy meg keményen megvágott minket pénzbírsággal.
A londoni megállóban leszálltunk, és a csomagokat is lerángattuk.Innentől gyalog kellett elsétálnunk a szállodáig, ahol átmenetileg laknánk, amíg nem sikerül albérletet keresnünk.
Nos, londoni időjáráshoz híven, éppen szakadt az eső, amikor kiléptünk a fedett végállomás tetője alól.
Így hát gyalog indultunk el, az esőben, a szállásunkra, ahová röpke 2 kilométer után meg is érkeztünk...
Már be is esteledett, de a hotel gyönyörű volt még így, kívülről is.
Lana-val összenéztünk, és egyszerre léptünk be a portára.
- Jó estét! - köszöntünk.
- Jó estét!Üdvözli önöket a Savoy hotel.Miben segíthetek? - darálta portás nő gépi hangon.
- Szobát szeretnénk kivenni.Lehetőleg két ágyasat, nagyjából 2 hétre.De lehet, hogy többre.- mondta Lana.
- Rendben. - pötyögött a gépébe a nő.- Az pontosan 5 485,38 font lesz.
Ennél a mondatnál konkrétan félrenyeltünk.Oké, most alapból nincs pénzünk, de ennyi nem is lett volna!- Maga csak viccel, ugye?! - háborodtam fel.
- Miért tenném? Amennyiben nem rendelkeznek elegendő összeggel, kérem távozzanak.Feltartják a sort.- sziszegte a nő.
- Hát ez nagyszerű! Most mit csináljunk? - léptünk ki az éjszakába, ahol időközben elállt az eső.
- Nyugodj meg, Dylan.Minden rendben lesz. - nyugtatott Lana, miközben kattogott az agya.
- De hát nincs pénzünk, és itt vagyunk egy idegen városban!!! - kiabáltam, szerintem jogosan.
- Ha kiabálsz, attól még nem lesz jobb! - csattant fel a barátnőm, mire kicsit megszeppentem.
- Oké, ne haragudj...
- Nem baj.Na de most gyere.Menjünk kicsit arrébb.
Ezek után céltalanul sétáltunk a londoni utcákon, magunk után húzva a bőröndöket.
Egy csendes környékre értünk, kevés, de nagy házakkal, sorban egymás mellett.
Mikor már nem bírtunk továbbmenni a fáradtságtól, egyszerűen lerogytunk a bőröndjeinkre az egyik ház elé.
Megbeszéltük, hogy mindig csak az egyikünk alszik, és a másik figyel a csomagokra, meg persze a másikra.
Ez eddig tetszett, csak miután én kezdtem a virrasztást, fájt.
1 óránként váltottuk a másikat, ami nem nevezhető alvásnak, de mégis pihentünk kicsit.
Már világosodott, amikor ismét én jöttem.Ránéztem az órára.7 óra.
Nem tudtam mit csinálni, kínomban előszedtem a telefonom, de majdnem lemerült, ezért vissza is tettem a zsebembe.Álmosan kémleltem a napkeltét.Szép volt.Olyannyira, hogy be is aludtam rajta.
Nem tudom mennyit szundíthattam, de arra ébredtem, hogy valaki bökdös.De konkrétan.
Komás fejjel felültem, és ránéztem a zaklatómra.Na azonnal kipattant a szemem, ugyanis egy barna hajú fiút pillantottam meg, aki valljuk be, egész helyes volt.
- Bocs az ébresztésért, de nem tudtam, hogy élsz-e még. - nevetett jóízűen.
- Hogy őszinte legyek, nem igazán. - ásítottam.
- Jó volt a buli? - mosolygott továbbra is.
- Ááá, ha még buliztunk volna. - néztem az alvó Lanára. - Homleszek lettünk.
- Mi? Ti itt csöveztek a házunk előtt?
- Mondjuk. - vontam meg a vállam.
- Ti újak vagytok.A többi csövest már elrugdostam innen, de titeket nem foglak. - nevetett a srác.
- Sajnos ezen nem tudok nevetni.Tényleg csövesek vagyunk.
- Ne viccelj már.
- Nem viccelek.
- Na jó, most már kezd érdekelni a sztori. - hadarta, és leült Lana meg közém, a bőröndömre.
- Várj, felkeltem Lanát. - és megráztam a barátnőm vállát.
- Miért nem tudsz egyszer normálisan felébreszteni? - dörzsölte a szemét.
- Vendégünk van! - mutogattam az ismeretlen srác felé.
- Egy angyal a vendégünk? - nyáladzott Lana, mire a fiú felröhögött.
- Maradjunk a Louis-nál. - mondta, majd kezet rázott mindkettőnkkel.
- Dylan vagyok, a barátnőm pedig Lana. - mutattam magamra, majd Lanára.
- Örülök. - mosolygott. - Na, avassatok be. - dőlt hátra.
És akkor elmeséltük Louis-nak az élettörténetünket.Egészen az elejétől a mostani helyzetünkig.
Louis csendben, megértően hallgatott minket.Majd megszólalt:
- Nektek aztán eseménydús életetek van.
- Igen.Sajnos.Vagy éppen szerencsére. - vonogattam a vállam.
- Hát figyeljetek.Nem hagyhatom, hogy homleszek legyetek.Gyertek fel a lakásunkba, ott van hely nektek, amíg nem találtok szállást.
- Úr Isten Loui, komolyan?! - ámultam teljesen.
- Persze.Tényleg jó lenne.
- De nem zavarnánk? - kérdezte Lana félénken.
- Ha zavarnátok, nem ajánlottam volna fel. - kacsintott Lou.
- Jogos. - biccentettem.
- Na akkor gyertek, segítek felvinni a cuccokat. - tápászkodott fel a megmentőnk, mire mindketten a nyakába ugrottunk, és jól megszorongattuk.Hálásak voltunk, na.
Louis segített felvinni a nehezebb csomagokat a ház előtti lépcsőn, ezért mi könnyeden cipeltük a kisebb bőröndöket.
Kitárult az ajtó, és mi konkrétan lesokkoltunk.Egy gyönyörűen berendezett lakással volt dolgunk.Pedig kívülről egészen hétköznapibb.
- Gyertek erre! - vezetett minket Lou a konyhába, ahol négy másik srácot pillantottunk meg.
- Fiúk, ők itt Lana és Dylan.- mutatott be minket Louis. - Mától velünk fognak lakni! - jelentette ki természetes arckifejezéssel. - Ők pedig - állt oda Lou a szőke srác mellé. - Niall, Zayn, Harry, és Liam.
- Helló! - lépett hozzánk azonnal a szőke srác, és átölelt minket.Nagyon szimpatikus volt.
- Sziasztok. - mosolyodtam el, és Lana is hasonlóan köszöntötte a fiúkat.
Mind nagyon kedvesek voltak, odajöttek, megöleltek, és persze kifaggattak, hogy kerültünk ide.Kivéve a göndör srácot.Ő csak figyelt, az egyik bárszékről.Alaposan végigmért, mire a hideg végigfutott a hátamon.
Végignéztem a többi srácon.Kedvesek voltak, mosolygósak, és helyesek.Engem mégis a göndör fogott meg legjobban.És bumm.Szerelem első látásra...
